A szerelem egy virág, ha nem ápolod, elhervad

Elhatároztam, hogy kiszabadítom a többi kóró fogságából, és nem hagyom, hogy rabként éljen tovább. Először nem is tudtam, mihez kezdjek, hogy álljak neki a műveletnek. Vegyek egy metszőollót, vágjam le és tegyem vázába? Vagy ássam ki gyökerestől és ültessem át az én kertembe? Az utóbbi mellett döntöttem, hogy sokáig gyönyörködhessem a szépségében.

Belevágtam a földbe a szerszámot, de nagyon vigyáztam, hogy még véletlenül se sértsem meg, hiszen azzal a halálát okoztam volna. Sikerült is a kényes művelet: sértetlenül kiástam. Szanaszét álló, kócos gyökereit gondosan visszavágtam, majd hazavittem.

Az ablakom elé ültettem el. Amikor végeztem a munkával, leültem vele szemben, és csak néztem, néztem, hogy milyen gyönyörű. Szerettem legeltetni rajta a szemem. Hihetetlen, de még ennek a meseszép virágnak is vannak igényei, amiket ki kell elégíteni, hogy sokáig életben maradhasson.

Eleinte vigyáztam rá. Óvtam széltől, fagytól, erős napsütéstől. Figyeltem rá, odaadó voltam: metszettem, gondoztam, ahogy csak kell. Még beszéltem is hozzá, ha úgy hozta kedvem. Meg is hálálta a figyelmem, és újabb rózsabimbókkal fizette meg a munkát és a befektetett energiát. Aztán telt-múlt az idő, és én kezdtem megszokni a látványát

Már nem tűnt olyan szépnek, mint legelőször, már nem tűnt olyan kihívónak, mint akkor, amikor megláttam és megszerettem. Ha este fáradtan értem haza a munkából, rá se néztem, csak elsiettem mellette. Majd reggel megöntözöm, majd holnap kigyomlálom körülötte a földet - gondoltam. Aztán másnap elaludtam, így idő hiányában reggel sem gondoskodtam róla, és este szintén elhanyagoltam, fáradtságra hivatkozva. Nem foglalkoztam vele. A következő reggelen megint sietnem kellett, és akkor sem értem rá foglalkozni vele.

Munka közben persze megfogadtam, hogy majd hétvégén bepótolom mindazt a törődést, amit hétközben nem adtam meg. El is jött a hétvége, de szombaton túl sokáig aludtam, mire felébredtem, már rengeteg dolgom volt. Megmosakodtam, megkávéztam, és már állhattam is neki a feladataimnak. Délutánra terveztem kertészkedést. Így is lett. Ebéd után kimentem a kertbe, és földbe gyökerezett a lábam a látványtól, ami fogadott.

Eltűnt a rózsám. Nem volt ott, ahova ültettem, a helyén csak egy gödör maradt. Szívszaggató érzés volt. Kérdeztem magamtól: mi történt, hova tűnt? Talán valaki ellopta? Nem, nem lopták el, mert soha nem is volt az enyém.

Nem tudtam megbecsülni, hagytam tönkremenni, és most valaki elvitte máshova - megmentette. Azóta már más kertjének a legszebb, legféltettebb kincse. Legalábbis remélem, hogy jobb helyre került. Volt egyszer egy rózsám, nem figyeltem rá, nem törődtem vele, nem adtam meg neki azt, ami járt volna, ami szükséges lett volna.